Vasárnap már visszavonultunk az eredeti faházunkba, ami még szintén olyan komfort nélküli volt, mint a tegnapi, és éjszaka nagyon lehűlt. Kizárólag világítás volt benne.
A konyhán keveset kellett dolgoznunk, mert a táborozók még nem érkeztek meg. Én az ebédlőbe kerültem és annyi volt a feladatom, hogy letöröljem az asztalokat az étkezés előtt, meg segítsek a salátát beszedni. Persze a többi időben másoknak segítettem be.
Reggeli után személyzeti képet készített rólunk egy fotós:
Délelőtt részt vettünk az istentiszteleten, amit egy vicces öreg skót ember tartott. Egyáltalán nem volt unalmas. Elmondtuk a fogadalmunkat, majd mentünk vissza a konyhára.
Délután pedig a tó és a medence körüli biztonsági infókat beszéltük meg.
Napi háromszor dolgozunk:
7:00-9:30
11:30-14:00
16:30-19:00
Egy órával az étkezések előtt megyünk be a konyhára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése