27. Joe és agresszív rokona

Joe egy ideig visszatérő vendégünk volt az étkezéseknél. Miután a táborozók jóllaktak, mi pedig elpakoltuk a salátát, helyükre tettük a tányérokat és letöröltük a pultot, általában egyszerre kiültünk a hátsó teraszra táplálkozni. Itt már szabad levegőn voltunk és a természettől semmi sem választott el. Ezt használta ki Joe, aki rendszeresen odajárt kéregetni, mi pedig a korláton keresztül juttattunk neki egy-két falatot.

Egészen július 20-áig, amikor dél-amerikai vérű kollégánk javaslatára véget vetettünk a mókus kiszolgálásának és hagytuk, hogy visszaszokjon az eredeti étrendjére. Ezután hiába volt a könyörgő póz, és szánalomra indító tekintet, a saját érdekében megtagadtuk minden kérését.


Az ő távoli rokona volt az a bébimókus, amelyik Washington D.C. utcáin, a Capitol Building és a Monument között garázdálkodott. Miután miniatűr méretével és hiperaktivitásával magára terelte a naiv turisták figyelmét, akcióba lendült és támadott. Mi éppen a Smithsonian Institution kastélya előtt jártunk, mikor rábukkantunk. Julcsi barátkozási kísérletére válaszként agresszív Joe hegyes kis körmeivel "autogrammot" adott neki a kézfejére. Szóval iszonyúan alattomos volt.

A mókusok hatalmas számban voltak jelen a tábor erdőjében és a városokban is. Princetonban pedig még egy fekete példánnyal is összefutottunk.

26. A környék faunája

A tábor területének és a környéknek is nagy részét erdő borítja (itt egy kép róla), amely tele van élettel akkor is, ha a camperek vagy a homo sapiens más képviselői nem nyüzsögnek benne.

Nappal chipmunkokkal találkoztunk leggyakrabban, este pedig őzekkel és szarvasokkal, amiket akár két méterre is meg lehetett közelíteni. A borzot már inkább csak távolról szemléltük, és az utakon kocsikázva is sokszor tudatában lehettünk jelenlétének, hacsak nem volt teljesen eldugulva az orrunk.



A mosómedvék meg a szeméttárolók tetejét szedték le. Kreatív magyar barátaim washing bear-nek nevezték őket, ami őket azonban hidegen hagyta. És ha már a medvék világánál tartunk, nos, őellenük már kitalálták az ún. "bear-resistant cans"-t azaz, medveálló szemeteseket. Olyan hasznosak voltak, hogy a tábor is vásárolt belőlük néhány darabot. A hagyományos műanyag kukákat ugyanis képesek voltak teljesen szétszaggatni.


Idén nem sok vizet kavartak. Háromszor láttam őket, főleg estefelé. Tavaly egyszer szürkületben elindultam egy magányos túrára, headsettel a fejemen, egy ösvényen. Mikor már eléggé a sűrűjében voltam, és eléggé besötétedett, zseblámpám pedig nem volt, visszafordultam. Lehajtott fejjel, bedugott füllel battyogtam, és mikor felnéztem, néhány méterre, szemben állt velem egy példány, aki már néhány perce figyelhetett. Ha az ír munkatársam lettem volna, azonnal sorozatképet készítek szegényről. Ha a mongol, akkor meg rémült menekülésbe kezdek. De végül maradtam annál a viselkedésformánál, amit a staff training folyamán tanultunk. Nyugodtan hátat fordítottam neki és visszamentem a "dzsungel" mélyébe. Ott felszedtem egy nagy görcsös ágat, majd néhány perc múlva hangzavart csapva visszaindultam. A küzdelem elmaradt, mert az ellenfelem eltűnt, de legalább sérülések nélkül megúsztam a visszautat.

Mikor még korábban, hatan elkezdtünk kergetni egy medvebocsot, az nem a helyes viselkedésforma volt. Egy elbeszélgetés keretében tájékozódhattunk erről, az eset után. Lehet, hogy a medvemamát nem tudtuk volna úgy eltessékelni, mint évtizedek óta tapasztalatot szerzett associate executive directorunk. Azt mesélik, hogy mikor megállt előtte a testes maci, ő ráüvöltött, mire az rémülten elhúzta a csíkot. Azonban a tábor 50 éves történelmében nem volt még rá példa, hogy ezek a jószágok bárkit is szétmarcangoltak volna. Sőt, még őket kell védeni humán fajunk még kegyetlenebb egyedeitől, amiről ez az út melletti tábla tanúskodik, amelyet newtoni túrám folyamán pillantottam meg:

25. Newtoni túra, a tábor környéke

Augusztus 28-án, szabadnapom alkalmából tettem egy néhány órás biciklitúrát a környéken. Az egyik közeli településre, Newtonba mentem. Ezzel átléptem egy megyehatárt, mert a tábor Warren County területén található, Newton pedig Sussex megyeszékhelye. Eddig csak bevásárolni jöttünk ide és átszáguldottunk a központon (kivéve persze a piros lámpát), ahol van egy kis park emlékművekkel.

Kis dombok és völgyek voltak az úton, azonban elegendőek ahhoz, hogy a reggel összetákolt ramaty kisméretű lila női biciklim tűrőképességének határán száguldhassak a lejtőkön lefelé. Azért be kell vallanom hogy legkisebb sebességben sem sikerült mindegyikre a nyeregben maradva feljutnom. Olyan volt ez, mint a dunántúl, csak a farmok stílusa különbözött. Az út mellett kukoricát vagy tököt lehetett venni. Azonban most egyikre sem volt szükségem.

A Murphy törvényei szerint mindig szembe fújó szél tönkretette az új frizurámat, amit a newtoni fodrászcsaj lemoshatatlan waxszal próbált örökkévalóvá varázsolni. De komolyan, még a harmadik hajmosás sem vitte ki teljesen. Mire visszaértem a táborba az arcom jobb fele vörös volt, mert onnan sütött az augusztus végi délutáni nap. Így felborzolt hajjal és piros-fehér maszkkal készenálltam az "Are you OK?" kérdésre, amit azonban jólelkűségből senki nem tett fel.

a környékbeli farmok, amelyek kitermelik a tököt vagy kukoricát vagy mást

24. Brooklyn Bridge túra

Augusztus 14-én ismét a Citybe utaztam és béreltem egy kerékpárt. Elindultam vele dél felé, hogy megnézzem a Brooklyn Bridge-et, ami 1903-ig a világ leghosszabb és első acélkábeles függőhídja volt. Azóta már nem, de a népszerűségéből mit sem veszített. Nem számítottam akkora tömegre, mint amekkora volt. A bicikliutat a rengeteg gyalogos nem igazán tartotta tiszteletben, ezért nehéz volt rajta haladni. De a sétálgató, magukról megfeledkezett emberek az odavezető úton is blokkolták az utat. Az állami törvény értelmében pedig minden átjárónál elsőbbséget kell adni nekik. Persze erről gyakran nem tudnak, és megállnak, még akkor is, ha zöld van nekik. Mindenesetre nem lehet kiszámítani, hogy mit akarnak ezért nem igazán lehet száguldozni. Út közben készítettem néhány képet:

gazdaságos rendőrautó

növényzet

a Brooklyn Bridge

a parkok lakói

köztisztasági járművek

a Hudson River egyik kikötője

két kreatívan megtervezett épület

23. A tábor útjain

A tábor egy több, mint 400 hektáros területen fekszik, de ennek talán egy negyedét használják a táborozók. Ez nem azt jelenti, hogy a többi részre egyáltalán nem mennek, de ott csak turistaösvények vannak az őserdőben, épületek vagy mezők nem. Órákig lehet barangolni ezeken az ösvényeken és aki egy kicsit is vonzódik a természethez az mindenütt talál magának egy-két érdekes növényt, állatot vagy más képződményt. Olyan ez mint a city, csak a felhőkarcolók helyett hatalmas fák vannak a sziklák között és a sárga taxik helyett kis állatok közlekednek mindenfelé. De az itt élő állatokról majd írok egy másik bejegyzést.


Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy egyszer sem mentem végig a piros jelzésen, a sárga jelzésen, a perem ösvényen és a többi úton. Idén szereztem egy térképet és elkezdtem pótolni ezt a hiányosságot. De azt hiszem, érdemes volt eltölteni néhány órát ebben a különleges világban.

22. State Fair

Augusztus 12-én egy unalmas, esős nap után néhány kocsival elindultunk a New Jersey State Fair-re. Ez nem egy szimpla vásár, hanem egy mezőgazdasági kiállításból, állatsimogatóból, lóversenypályából és vidámpark és cirkusz jellegű egységekből álló komplexum. Akárcsak a boardwalk, amiről már korábban írtam. Minden megtalálható itt, amitől egy amerikai boldog lesz: étel, ital, lufilövés, óriáskerék és mutatványok.

a csapatunk

a fair felülnézetből

A házi állatok érdekes teremtmények, de jó néhány városias településen élő polgár számára ugyanolyan misztikusak, mint másoknak az esőerdők fel nem fedezett fajai. Ezért létrehoztak egy helyet ahol mindenki megtekintheti vagy megtapogathatja a teheneket, a nyulakat, a kecskéket vagy a birkákat. Ezután pedig az istállók végén elhelyezett kézmosóknál lehetett baktériummentessé válni.

Azonban nem egyforma állatok voltak hanem rengeteg különböző faj. Például a majdnem fül nélkülitől a félméteres fülű, a bajuszostól a szakállas a csontváztól a nagyhasú nyúlig minden volt. Több száz féle. Igazságtalan volt az, hogy a méretüktől függetlenül egyforma nagyságú ketrecet kaptak.

21. A Hudson River partján

24-én délután ismét béreltem egy biciklit és egy kerékpárúton 120 utcát tekertem északra. Először a Riverside park mellett mentem el, majd a Bronxba érkeztem, ahol megnövekedett a feketék és a spanyolok aránya. Az úticélom a Washington bridge volt. Ez egy hatalmas függőhíd, amely New Yorkot a Jersey oldallal köti össze. Ez a világ legnagyobb kapacitású hídja. 2 szintje van, összesen 14 sávos, és 184 m magas. Ez az Empire State Building magasságának a fele. Tehát kb. akkora, mint egy 50 emeletes épület. Alatta volt egy világítótorony is.