2010. augusztus 23., hétfő

23. A tábor útjain

A tábor egy több, mint 400 hektáros területen fekszik, de ennek talán egy negyedét használják a táborozók. Ez nem azt jelenti, hogy a többi részre egyáltalán nem mennek, de ott csak turistaösvények vannak az őserdőben, épületek vagy mezők nem. Órákig lehet barangolni ezeken az ösvényeken és aki egy kicsit is vonzódik a természethez az mindenütt talál magának egy-két érdekes növényt, állatot vagy más képződményt. Olyan ez mint a city, csak a felhőkarcolók helyett hatalmas fák vannak a sziklák között és a sárga taxik helyett kis állatok közlekednek mindenfelé. De az itt élő állatokról majd írok egy másik bejegyzést.


Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy egyszer sem mentem végig a piros jelzésen, a sárga jelzésen, a perem ösvényen és a többi úton. Idén szereztem egy térképet és elkezdtem pótolni ezt a hiányosságot. De azt hiszem, érdemes volt eltölteni néhány órát ebben a különleges világban.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése